Én és Chopin XV-XVII.

XV.

Hogyan készítsünk Chopint?

Hozzávalók egy Chopinre:

1 db Chopinnel nagyjából megegyező magasságú, jó állapotú, hiánytalan csontozatú, lehetőleg ép fogazatú férficsontváz
50 kg sertéshús (alsó- és felsőcomb, karaj, lapocka és tarja vegyesen)
2 csomag természetes hatású, plüssállatokhoz használt műszőr
20 db natúr színű műköröm (10 kéz- és 10 lábköröm)
1 vég nyereg alatt puhított marhabőr
1 doboz hajlakk
1 db Chopin-maszk (lengyel gyártmány, minden nagyobb Chopinnel foglalkozó boltban beszerezhető)
ízlés szerinti ruházat
csipet rizspor
só, bors

/Anyám szakácskönyvében eddig tart csupán a recept leírása, az oldal alsó fele hiányzik. Hogy egy véletlen folytán szakadt-e ki, vagy szándékosan kitépték, hogy a világot megfosszák Chopintől az rejtély. Pusztán a fél lap másik oldalán található még egy gondola, mely így szól:/

Az eredeti recept egy variációja az ún. Szegény ember Chopinje, melynek lényege, hogy a drága húst, olcsó szalmával helyettesítjük. Így ugyan lényegesen silányabb, könnyebb és gyúlékonyabb Chopinnel gazdagodik a háztartásunk, de nem elhanyagolható szempont, hogy még több család juthat e módon a zeneszerzőhöz.

Ha már meguntuk, hogy saját Chopinünk van, azt bármikor felszolgálhatjuk kevés dresszinggel és zöldkörettel.


XVI.

Szótlanul sétáltunk egymás mellett órák óta a napsütötte Birkenau szűk, sikátorszerű utcáin (helyi szóhasználattal: gasszéztunk). Talpunk alatt macskakő módjára kopogott a döngölt agyagföld; mintha tűsarkú cipőben járna ugróiskolát egy sihederhad, úgy verődött vissza léptünk a környező falakról. Felettünk szélesre tárta kék orkánszirmait Isten szent ege és összeszűkült pupillánk mohón nyelte el a végtelen szeretetként áradó fényt. Chopin tétován vezetett, vakon követtem (valójában), külső szemlélő akár céltalan andalgásnak is hihette volna megfontolt sétánkat, de én éreztem, hogy valami nyugtalanítja, és hogy kezdeti magabiztossága már órákkal előtte megtört, félt, hogy eltévedtünk.
- Hová megyünk? – kérdeztem végül.
Próbáltam kitörölni hangomból a kétségbeesés színét, de ő egyből kiérezte, nem hiába volt abszolút hallása. (Ez azt jelentette, hogy ha például a lábkörmeit tisztította és megkérte valaki, hogy adjon egy Á-t, adott. Krumplipucolás közben is, székelés közben is, vagy egy teniszjátszma szünetében. Álmában nem, akkor aludt és arról álmodott, hogy nem kérnek tőle több Á-t.)
- Isten útjai kifürkészhetetlenek. – simított végig az arcomon.
Én ekkor azt gondoltam, hogy ezzel kitörölhetem, de ezt sose mondtam meg neki. Akkor még féltem tőle, később meg már értelme nem volt. Négy nap múlva elfelejtettem, hogy ezt gondoltam akkor.

A szimfóniát az üstdobként feldübörgő ’88-asok kezdték meg, majd lágy F-dúrban az MG-42-esek léptek be szép egymásutánban, végezetül a Stukák fuvolahangja és néhány távoli Panzerfaust cintányérzörrenése tette teljessé az összképet.

- Isten útjai kifürkészhetetlenek. – súgta ismét és egy tovalibbenő játékos lepkepárt követett tekintetével.
Valójában eltévedtünk.


XVII.

Chopin kezd egyre elvontabbá válni. Én is érzem, ő is.