2010. szeptember 6., hétfő

Kirakjuk

Kirakjuk

Kirakjuk,
és kint marad mindig.
Ázik, kihűl, elfogy és apad,
apró tócsákban
arcokra gyűlik,
s hasíték mentén továbbszakad.
Utánanézünk,
és elsiratjuk,
lábnyom a porban: tovaszáll.
Kiteregettük,
száradni hagyjuk,
foszlik, mint rég szőtt pókfonál.
Kinek a fénye?
Kinek az árnya?
Nem tudjuk tán meg soha már.
Megszánjuk,
behozzuk,
megszorongatjuk,
felforrósodik,
hát kihűlni hagyjuk.
Megszoktuk már,
és mindig kirakjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése