Monológ II.

Monológ II.

Szekrényt az ajtó elé,
és deszkát, hogy át ne törjenek.
Reteszt a vonatablakokra,
a tömések se fütyüljenek.
Ólommal tömni kulcslyukakat,
megreszelni a kilincseket,
harminccentis acélüveggel
bélelni léleklékeket.

Ma kékeket festettem.
Csak eget és villamost,
vagy soha, noha az élet
nem karbonszálas,
könnyűszerkezetes:
Az élet nem egy
felkapom és viszem valahova
Fussak? Ide, s tova
gondolatnyi a
távolságról szakadt
fájdalombalett
oltva a fánk gyümölcse
mifiunk, mindörökké
ámenszagú reggeleken
tiszteletkörökké
monotonul az ima
vagy holnap
egy szebb nap
mint tegnap kenyérért
egy jobb világ kegyéért
éltem, értem, hogyne,
zavaros, kávéval keverd
felrázva és üvöltsd
üvöltsd
üvöltsd
lyukas aljú pohárba
falnak szorítva a szót
golyó által minden
hangadót
felvevőt
órát nézve percet röptetőt
köptetőt szedek a szóra
szóvirág-flóra
én pánsíppal faun
a fennsíkon
aura-kínom
nem lebeg, megremeg
tollam a sírom.