Én (képek)

Én (képek)

Isten nekem egy fodrozódás
a vizespohárban, üvegfalról visszaverődő
reflexió önmagamra, önmagam hiányára,
egy én-zuhatagra, vagy egy Péter-fára,
mely amikor zöld, akkor sárga.

Isten nekem golyóstollból folyó tinta,
de nem a tinta, hanem a tintafolyás,
a papírba ivódás, ez a hinta-palinta,
hogy már a papíré, még a tollé,
sohasem az enyém.

Isten nekem a kutya vacsorája,
akire rácsöpög reflexesen a nyála
az ebnek, ehhez nem kell feltétlenül kivertnek
születni, megkockáztatom kutyának
sem muszáj.

Isten nekem egy félhatos terasz,
ahol szódát iszom citromkarikával,
és arról írok, mi nekem az Isten,
és a számmal azt formálom néha:
még egy pohárral.

Isten nekem egy „mivel tartozom?”,
amit napjában tízszer felteszek, és
mindig más az Isten, néha
párszázas ajánlat, máskor jóval drágább.
nem filléreskedek.

Isten nekem a meleg kenyértészta,
amit bab mellé falok, tömök
magamba mohón, és megüli a gyomrom,
és én kapkodón nyúlok víz után:
Istenbe fúlok.

Isten nekem veszekedés utáni állapot,
amikor nem volt igazam, de nyertem,
az erős akaratú emberek sajátja
csupa olyan relációban, melyben nem
szerepel Isten.

Isten nekem anyám telefoncsörgése:
a mindig hívás, az estéről estére
való lét, amit elviselhetetlenül könnyű
lenne viszonozni, és ha elmarad mégis,
csak elkezdek morogni.

Isten nekem egy szem gesztenye
a gesztenyefa alatt, mely kiűzetett
a nyárból, és aláhullott és egyetlen
maradt, mégis magától értetődően
természetes.

Isten nekem egy régi anekdota,
melynek tréfáját száz éve értették csupán,
és most százhuszonhárom évesnek
kellene lennem, hogy legalább mosolyra
húzzam a szám.

Isten nekem egy prímszám,
mert minél nagyobbat keresek, annál
nehezebb találni és merő hazugság,
hogy nem imponál, ez a végtelenben is
oszthatatlanság.

Isten nekem egy táska a hátamon:
egy mindig velem, de mindig mögöttem,
és csak akkor veszem fél vállra
és húzom magam elé, ha éppen a
kulcsom keresem.

Isten nekem egy ötgrammos tejcsokoládé.
szájban olvadó kuriózum; ajzószerem.
csak szopogatni, ízlelgetni, forgatni
szabad; érzem, ha harapom,
bűnbe esem.

Isten nekem a megosztás, az hogy
én adok,
én adsz,
én ad,
én adunk,
én adtok,
én adnak.
Én ablaknak támasztom a hátam,
hogy nekem dőljön a világ.

Isten nekem egy ablak,
melynek a hátamat támasztom,
hogy nekem dőljön:
a kutya vacsorája, egy félhatos terasz,
egy prímszám, egy szem gesztenye,
egy táska a hátamon, benne egy
régi anekdota telefoncsörgésről,
tintafolyásról, fodrozódásról,
és akkor megreped Istenablak-támaszom,
mint veszekedés után. Mivel tartozom?