Aldonak
(Akciók és reakciók bizonyos Csikkekre, vagy csak a létünkre magára.)I.
Nemdohányzó létemre jelentős mennyiségű
slukk torzítja agyamat. A folyamat csak addig
mérgező, míg meg nem tanulom szabályozni
a torzítást. Átszűröm magamon a világot.
II.
A fákon gondolkoztam.
Mennyi információt képesek juttatni
gyökerükből koronájukba?
Milyen mélyre kell ásniuk, hogy
felfoghassák a fényt?
III.
Egyszer olyan sokáig beszélgettünk, hogy
már szégyelltem, hogy nem dohányzom.
Jó lett volna veled füstölögni:
elfüstölni pár gondolatot,
pipát könnyezni,
szivardobozba zárni egymást.
IV.
A roráté utáni pécsi reggelbe
- én páragomolyagot,
te cigarettafüstöt –
egyszerre köhögtünk bele.
Talán ugyanarra is gondoltunk.
V.
Huszonéves fejjel, már cherubokkal őriztetem…
Először azt sem tudtam, honnan gurult elém.
Leporoltam, vegytisztítottam és láttam: szenvtelen.
Azóta vizsgálódok gyakran az út poros felén.
VI.
Hogy dűlőre juthassunk végre,
csontos kezemmel eltakarom
kissé a szemem, így a nap fénye
nem bántó; lenyűgöző hatalom.
VII.
Arcát szitakötőszárnyak mögé rejti.
Földre ült a hideg avarban.
Fának vetett hátán verítékcsepp jelzi:
Fáradt már kiáltni a zajban.
VIII.
Hosszú heteken át ki volt kapcsolva.
Kihűlt.
Szakember kéne, de akit találok, azt mondja:
Ő ehhez nem nyúl.
Aki meg nyúlna, attól én tartok leginkább:
kontár.
Pedig engedni kéne, legalább lássuk,
mi a baj.
IX.
Amikor másodszor futottunk (a hidegben)
- mint két kimódolt igazság -, szemben
a ki tudja hánnyal, velünk kocogott az Isten
- mint két kimódolt hazugsággal – is, nem?
X.
Kezdjük úgy, mint már egyszer régen.
Nekünk a gondolat kegyhely, s tövében
úgy alszunk, mint a katedrálisok, s mélyen
felbuzog százezer szó tarka tétlenségben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése