novemberi

novemberi.

Valahogy azt kellene elmondanom,
hogy a hazugságok és elhallgatások
kénsava már titkos utakat mart
fülemtől a szívemig,
és most, a tél közeledtével
apró jégkristályokkal feltelik
testem megannyi kapillárisa.
Mint buszablakra, ül ki
ereim falára a dér, és ujjbeggyel
rajzol hamis dallamokat belé
minden messziről jött
kifosztott szívű komédiás,
akik egy anekdotát ismernek,
s lám, azt is rosszul csupán.
Mosatlan üveg a lelkem.
Falán rúzsfoltok elkent
pirosában kitaposott ösvény
a „rajtam át”.
Szájpadlásomról gyomromba
zuhanva vívnak lassú
haláltusát visszanyelt remények,
s nyelvem hegyén - érzem - saját
hazugságaim kénsav íze éget.